Ez a babakönyv- pocaknapló dolog azért visszás érzelmeket kelt bennem. Jópofa dolog naplót írni. Rém romantikus, hogy a polcon van egy könyv, amit egyszer majd megtalál valaki és jól szórakozik rajta. De először is kinek van erre ideje? Másodszor a blogok, fórumok korában nem ódivatú egy napló? Tudnak még az emberek kézzel írni? Vagy egyáltalán el tudnak e olvasni kézírást? Még messzebb gondolva mire a lányok felnőnek olvasnak e majd egyáltalán könyvet?
(bár azt kétlem, hogy a könyvet nem fognak látni, csak nekünk több száz van, a nagyszülőknél szintén.
Mi jó hírű könyvtolvajok vagyunk, így olvasni fognak, mert megnyúzom őket)
A pocaknaplónak nevezett, szerintem a túldimenzionált terhesség mindennapjait követő könyvecskéket én túl rózsaszínnek látom. Nem hiszem, hogy a lányom kíváncsi lesz egyszer arra, hogy anyu mikor hányta össze a lakást amíg őt várta, mikor ájult el miatta a HÉV-en stb...
De a babanapló az más dolog. Eleinte nem nagyon tetszett, nem akartam leírni mi történt az első pár évben, mi a születése napján mi a kórházban. De miután kaptunk egy ilyen előregyártott könyvecskét elkezdtük. Így a második év környékén már jópofa dolognak tartom. Erre lehet, hogy vevő lesz. Ha másra nem lesz jó, mi az apjával majd emlékszünk, amikor először kimondta hogy amindendit! Vagy amikor megfordult.
Fellelkesedtünk, már Rikki is kapott egy ilyen könyvecskét. Az ő napjait is írjuk.
