2011. január 28., péntek

a legkisebb királykisasszony 5. - rendhagyó rész kórházról, betegségről, 5 napról darabokban. III. darab

Befejezésül néhány fotó, hogy nem csak a szép emlékek legyenek dokumentálva.
Kis-majom a rácsok között:
 Kis-majom délelőtti napsütésben:
 Az ominózus éjjeli fény és kerek ablak:
 Kilátás az ablakunkból a Rezső térre, és a kórház kéményeire:
(Ezek az utóbbiak este úgy néztek ki mintha rengeteg víztorony lenne a közelben)

a legkisebb királykisasszony 5. - rendhagyó rész kórházról, betegségről, 5 napról darabokban. II. darab

3. nap
Kellemesnek ígérkezett az éjszaka, de nem volt az. Rikki folyton megébredt. Valami mindig zörgött. Valaki mindig sírt. Az éjszakai fény a pofámba világított. A szobákat összekötő nagy, kerek ablakok nyomasztottak. Folyton azt éreztem, hogy néz valaki, pedig mindenki próbált aludni egy kicsit ki széken, ki ágyon. 
Hajnalban a nővér ismét egy zacsival ajándékozta meg a kislányom és egy adag antibiotikummal. Persze Rikki annyira megsértődött, hogy nem akart aludni egyedül. Mellém kéretkezett.
Reggel nyolckor elzsibbadva, egy tócsa pisiben ébredtem. A zacsi nem túl jó megoldás. 
Az első öröm akkor ért, amikor Rikki délután már az ötödik üveg bébiételnél tartott. Szabályosan habzsolt. Örültem, eszik a gyerek! Maci is  boldog volt.
Estére ketten maradtunk a szobában. Szomszédunkat hazaengedték. Mi maradtunk. Egész hétvégére. Kihasználtuk. Kettesben pancsoltunk, vacsiztunk, majd elringattam. Sőt a szokásomtól eltérően pizsibe bújtam és próbáltam pihenni. Este 10-ig olvastam. Ilyen sem volt már vagy két éve. Pedig a Lem könyv érdekesnek ígérkezett már egy éve is, amikor kezdtem olvasni.
4. nap.
Szombat. Teljesen kihalt az osztály. Akit lehetett kimenővel hazaküldtek. Szinte minden szobában egy egy beteg maradt. A pelenkamérlegelés, etetés, itatás mellett az anyukák beszélgettek. Mindenféléről. Ki miért van itt, honnan jött, ilyesmikről. A gyerekek hiába betegek azért csak gyerekek. Rohangáltak játszottak mintha csak egy tábor lenne az egész, és a kis műanyag pöckök a kézfejekben csak kis piercingek. A nappalok gyorsan teltek, csak az esték nem. Este mindenféle kezeléseket kapnak az aprók. Sok- sok sírás, könyörgés, hüppögés, amit hallgatni éppolyan rossz, mint átélni. Rikki is felsírt amikor este jött a nővér az antibiotikummal. De azonnal vissza is aludt. 
5. nap
Vasárnap. Rikki jó kedve nem tartott sokáig. Hisztis, sírós napja volt. Lebontotta a pöcök körüli kötözést. Újra kellett kötni. Alig akart enni. Szinte egész nap csak ivott.  Megfordult a fejemben, hogy mi van ha ez a két nap csak átmeneti javulást okozott, mi van ha romlott a helyzet. Persze orvos csak délben látta. meg nem nyugtatott. Majd holnap mondta, holnap úgyis megvizsgálják minden rendben van e. A szomszéd szobákban a kisfiúk torokfájásra panaszkodtak, pedig csak kivizsgáláson voltak. Remek, gondoltam még visszakap valamit ez a lány! Délután jött Maci ruhával, étellel. Meséltem neki, milyen napja van ma Rikkinek. Biztos a hó, mondta.
6. nap
A hó! Igen, az volt a baj. Ahogy elkezdett csendben havazni, sírós lánykám meg is nyugodott. Sőt a reggeli pisi gyűjtő túrát is csont nélkül vette. Vártunk, vártunk. Kint a padokon ücsörögtünk néztük a futkosó gyerekeket, a fel-alá járkáló nővéreket, orvosokat. 
10.00, szól az egyik nővér, hogy vigyem át ultrahangra Rikkit.
Nehezen, de bejutottunk. A doktornő áradozott, milyen szép neve van ennek a lánynak, hogy már vagy két éve nem járt nála ilyen névvel gyerek! Kiről kapta a nevét, nagymamáról, ugye? Majdnem mondtam, a szép nagymamájától! Amúgy rendben a baba, nincs semmi baja, sőt! Nem csak a neve szép! 
10.50 körül, megérkeztünk a szobába jött is az orvos, egy csomó medikával. Fura csak nők lesznek gyerekorvosok? Megvizsgálta, beszélgettünk. Kérdeztem, hogy nem engedne e minket haza, mint anyuka én csak féltem a lányom. Láthatóan jobban van, nem örülnék ha itt szedne össze valamit, mint a szomszéd szobában a fiúk. Persze mondja, ha a fülész elengedi mehetünk. Kettő után beszélünk.
Lassan teletek az órák. Közben megetettem Rikkit, elmentem az ebédért, új lakó költözött a szomszédos ágyra. Egy másfél éves, aki nem akar enni, és folyton fogy. Anyukája szerint nem is folyton, de a háziorvos beutalta, mert az tarthatatlan, hogy másfél éves és 10 kiló. Mindegy is, vártam a két órát.
14.00 vizitelnek. Egyszer csak bejön a főorvos, bemutatkozik a új betegnek. Kérdezgeti, majd kifelé menet mondja nekünk, magukat meg hazaengedjük, jó? De még mennyire, feleltem. Gyorsan telefonáltam mindenkinek, hazamehetünk. Maci négyre jön értünk. Lassan telnek az órák. Kiszedik Rikki kezéből a dugót, elkészül a zárójelentés. Négyre berobog Maci. Addigra összepakoltam már mindent. 
17.00 otthon vagyunk. Mici hason csúszva jön felém. A folyton elesős műsort adja elő, annyira örül. Mi is. Rikki hangosan sikongat, majd csendben elmélyed a játékai között. Végre otthon.

2011. január 26., szerda

a legkisebb királykisasszony 5. - rendhagyó rész kórházról, betegségről, 5 napról darabokban. I. darab

1. nap
Belázasodtak. Mindketten. Adtunk csillapítót - ahogy Mici mondaná - a lányoknak, és másnapra mintha elfújták volna. Se láz, se rosszkedv. Igaz Rikki kicsit étvágytalan és alvós volt. Na azért para-mami lévén felkerekedtünk, hogy orvoshoz vigyük őket. Másnap reggelre pisimintát kellett vinnem a laborba.
2. nap
Hajnali 6 óra. Pisivel, papírokkal, felszerelkezve mentem a helyi SZTK-ba. Kivártam mind az 48 előttem állót. Beadtam majd hazamentem. Otthon minden rendben volt. Ettek ittak, játszottak. Láz senkinél. Jött sógorném én meg ismét nyakamba vettem a várost. SZTK.
Gyerekorvos. A rendelőben ezer gyerek krákog, visít, orrot fúj. Orvos nézi, csóválja a fejét. Nem jo, nem jó. Be kellene vinnem Rikkit a Heimpálba. Izzadni kezdtem meg remegni. Mivan? Kórházba? Minek, nem beteg. Kicsit taknyos, eszik iszik. Na jó, többet alszik mint szokott, de... jó beviszem megvizsgálják. Biztos csak rossz pisit vittem, majd ott ismét néznek és hazajövünk.
11.00, előkerítettem szomszédasszonyom. Bevinne e minket. Persze, lent találkozunk mondta. Összepakoltam. Mindent, pár váltás ruhát, pelenkát, kekszet, teát. Micit magamhoz hívtam. Kislányom anyának el kell mennie Rikkivel a kórházba. Majd jön, addig legyél jó. Apa nem sokára hazajön.
11.50, elszáguldottunk a végig a Szabadkikőtői úton, a Hungárián a Népstadionig. Közben százfelé telefonáltam, apának, nagyszülőknek. Amikor beértünk alig beszéltem a pultnál ücsörgő nővérrel már mennünk is kellett az orvoshoz. Szinte várakozás nélkül. Megvizsgálta a doktornő Rikkit. Anya-mondta- bent kell maradni. Fertőzése van a kislánynak. Menjen..... nem is nagyon hallottam csak amúgy félig- meddig merre menjek. A kézremegésem állandósult. Basszus, bent kell maradni. Vénás antibiotikum... kavargott a fejem. Elcipeltem a fülészhez, onnan a G épületbe fel a 2.ra. Vártunk, vártunk nővérek orvosok jöttek mentek kérdezgettek. Hát anya maradni kell. 
13.30, a leghátsó szobában ücsörgök Rikkivel és egy másik anyukával meg a kicsi fiával. Rikki kézfejéből műanyag cső kukucskál, gézbe pólyálva. Cuccaink szanaszét, fejemben kavarognak a dolgok. Maci hívott eldobott kapát-kaszát ijedtében. Ő is remeg-gondoltam. 
Vizit után jött az orvos, a nővér. Pisi kellene. Kis zacsit kapott Rikki, hogy abba pisiljen. Persze vagy ötöt. Mert kizárólag a zacsi mellé pisit. Helyes, szőke, alig 20 éves nővérkénk van, folyton jön, hogy pisilt a lányzó, Nem mondom, még nem. Vagyis igen mellé. Új zacsi. Új próba. Pelenka mérlegre, én meg könyvelem, hogy nulla egész tiz század gramm, az tíz deka, mínusz a pelenka, az 6 deka pisi. Ivott ma kérdezi a nővér, igen feleltem. Mennyit nem tudom egy pohár csipketeát. Jó itassam. Rikki jó gyerek iszik is. 
16.00 körül jön Maci. Hozza a cuccainkat. Kaját, pizsit, kanalat, villát, könyvet. Rikki sírdogál. Hiányzik neki a keze. Bekötve kis kesztyűbe húzva, apró buktának látszik csak. De fogni nem tud vele. Ezért sírdogál mérgében, én meg cipelem. Amikor Maci elment még keservesebben sír. Apa elment, mondom neki. Mi maradunk. Majd holnap jön megint.
18.00 körül ücsörgök az ágyamon- egy a napóleoni időkben készült fotelágyon, talán annyira nem régi, de hogy 40 éves van az biztos. Rikki már az álmosságtól sír. Alvósba öltöztettem, és elringattam. 
22.00 kor jött a nővér és egy tűt nyomott az alvóm kezébe kötözött dugóba, Rikki nyekereg de olyan fáradt, hogy fel sem ébred. Még négy nap.
folyt. köv.

2011. január 14., péntek

ikeja

Tegnap családi programként egy Ikeja látogatást terveztünk be. Gondoltuk csütörtök délelőtt csak nincs tele az áruház, levásároljuk a fenyőfát, és eszünk valami híres, svéd gasztrócsodát. Na, nagyot tévedtünk. 
Reggel elszáguldottunk a nagyi-oviba. Otthagytuk a két gyereket, mi pedig elmentünk a budaörsi kék-sárga létesítménybe.
A karácsony fa-visszaváltó akció keretében ránk ruháztak egy ajándék utalványt. Ettől próbáltunk megszabadulni. Sikerült is egy csomó hasznos Limpát, és Smörgast vásárolnunk.
Miután kivásároltuk magunkat beültünk ebédelni az Ikeja menzára. Annyit dicsérgették, így ideje volt megkóstolni, mit is tud a nagyüzemi svéd konyha.
Nos, illik szidni az angol konyhát, hogy így vacak, úgy rettenetes, mert ezek nem tudnak főzni. Hát meg kell állapítanom, hogy a svédek sem. 
 Annyira nem volt rettenetes kulináris élmény, de olyan emlékezetes sem, hogy vágynék vissza. 
Az első, ami szembetűnik, hogy csütörtök délben sokan vannak. Mi viszonylag korán, úgy déli 12 körül érkeztünk a hosszú fém polchoz, ahol a tálcát lehet nyugtatni. Tulajdonképpen egy jobb fajta menza az egész. Még a konyhás nénik is ugyanazok a kedvetlen nőcik. Hátul két szakácsgyerek ügyködik, de amíg vártuk a kaját inkább csak a csajokat stírölték főzés címszó alatt.
Az étel választék elég bőséges. Öt féle meleg étel fogás volt. Csirke, hal, húsgombóc-alá gömbölyű bélszín roló- valami vega kaja és szarvasburger. 
Sőt! Látványra mind nyál csorgatóan jól néz ki. Húsgombócot és lazacot kértünk, kávéval. A lazac valami kapros masszával volt töltve, aminek nem volt semmi kapor íze, sajtos szósszal, brokkolis-spenótos körettel és párolt répával. 
 Nem estem hanyatt az ízétől. A répa, a köret és a hal is sótlan volt. De nagyon. Persze egészséges élet meg minden. Tudom. De só nélkül, szó szerint szar az étel és élet is. (lásd. Magyar népmesék idevágó része a legkisebb király lányról meg a sóról.) 
Így felszerelkeztem egy marék instant sóval és mocskosul megsóztunk mindent. Innentől az élvezeti értéke nőtt, kivéve a répának. Sajnos hiába is szeretem a párolt zöldségeket a sótlan vízben főtt répa nem tartozik az élvezhető ételek csoportjába.
Amíg a kávénkat fogyasztottuk elképedve láttuk, hogy az alig 3-4 emberes sor, amiben álltunk, hosszan kígyózik végig az étteremben egészen a vásári polcokig. 
Telis tele minden emberrel. A legfurább, hogy az emberek majd 90%-a nő, és ezen belül nagyjából a 70%-a kismama. Méghozzá egy vagy több gyerekkel a sorban álldogálva. Megállapítottam, hogy csak én vagyok akkora hülye, hogy minden napra főzök a családnak. Talán mert messze van az Ikeja. Vagy mert nincs kocsink, amivel pikk-pakk el tudnék röppenni a srácokkal egy jó Ikeja húsgombócra.
Mindent beszámítva és összegezve, egy remek kis napot sikerült töltenünk a lapra szerelt, északi csodák kis szigetén. De nem vágyom újabb ikeja gasztró élményre.

2011. január 11., kedd

kohleria kilátásban

Idén rendelek. 
Igen, virágot. 
Nagyjából a szülinapomra a növényes fórumon közös rendelést szerveznek Angliából. Minden évben vannak ilyen nagy rendelések. Én minden évben, valamilyen kis aprócska okkal le is maradok.
Nagyjából két éve rendszeres olvasója vagyok ennek a fórumnak. Az első rendelésből kimaradtam az első lányom miatt. A másodikból a második lányom miatt. Szóval egy ideje vágyakozom vágyakozom, már az egyik első posztom is erről szól.
De idén még engedélyt is kaptam arra, hogy részt vegyek ebben a rendelésben. Már csak azt kellene eldöntenem, hogy melyiket válasszam. 
Igaz, látszólag nem túl nehéz hat féle virágból választani, de nekem bizony az. Még jó, hogy ettől az angol kertészettől szeretne a többség. A másikkal meg lennék áldva. Ott több mint 40 féle növény van. Na abból milyen nehéz lenne egyet választani.
Szerintetek melyiket válasszam? 
A csupa rózsaszín Sunshine-t?
Vagy a sárga bélű, lilapöttyös Warscewieczii-t?
Esetleg a narancsos Cybele-t?
Vagy a lilás, burgundi a Ampallang-ot?
Kíváncsi vagyok nektek melyik tetszik.


2011. január 7., péntek

100

Ma lenne 100 éves a nagymamám. Folyton azt mondogattuk neki, hogy: "Ugyan már Mama, maga megéri a százat!"- és nagyokat nevettünk.
Sajnos a másik nagyim korán halt meg. Őt alig ismertem. Mamával viszont sokáig együtt is laktam. Olyan sok mindent tudnék mesélni róla is.
Így csak röviden. Édesanyám anyukája. 1911-ben született. Végigélte mindkét nagy háborút. Született három gyermeke tőlük hat unokája. Én az utolsó előtti vagyok.
Sokat mesélt arról, amikor Gyári leány volt a győri köszlinbe. Konyakos meggyet készített. Tőle tudtam már kislányként, hogyan is kerül a csokiba meggy és alkohol. Mindig mesélte, hogyan ment a barátnéjával a moziba, ahol az egyik rokona volt a jegyszedő, hogy ki volt a kalaposa, és kinél varratta a ruháit, ki varrta a kesztyűjét.
Dolgozott a győritextilnél is, ezt onnan tudom, hogy mindig hangosan ránk kiáltott, ha nem értette mit mondunk: "Hangosan kisleányom. Öreganyád süket!".
A legviccesebb a történetben, hogy az a kofa asszony, akitől zöldséget-gyümölcsöt vásárolta anyukáméknak,  apukámat alkalmazta afféle regősbendegúzként.

Amíg kislány voltam gyakran jött hozzánk. Segített anyunak vasalni, főzni. Ha nálunk aludt, az én szobámban aludtunk ketten. Olyankor folyton mesélt. Elég bolond az ember fiatalon. Gyakran nem is figyeltem rá mit mesél éppen. Szeretett beszélni. Folyton beszélt. Mesélt, énekelt. A történeteit újra és újra mesélte. Persze ma már hallgatnám naphosszat.
Idősebb lettem és próbáltam mindent megjegyezni amit mesél, amit csinál. Nem sok sikerrel. A történetek egy részére nem emlékszem, az egyetlen amit sikerült ellesnem elég jól tőle, az a rétes készítés. 
Elmondhatom, hogy nagyanyám megtanított rétest nyújtani. Nem olyan jó mint amit ő csinált, de rá emlékszem mindig ha húzom a tésztát, és azok is akik eszik a forró rétest. 
Majd mesélek a lányaimnak a dédanyjukról és megtanítom őket rétest húzni.

2011. január 5., szerda

Japán tojás

Van nekem egy barátném. Sok mindent mesélhetnék róla, de most a legutóbbi látogatásáról fogok,vagyis a kis, kék ajándékáról.
Karácsony előtt nálunk járt az én japános barátném. Hozott Micinek egy kis kék dobozkát. Persze elfelejtette odaadni és a lépcsőházban jutott eszébe, és ott beszéltük meg mit is kell tenni a kis dobozzal.
Forró tojást tedd bele és halacska formája lesz ha kihűl.
Mici vagy három napig hordozta, cipelte a dobozt ide- oda. Nem szántam rá magam, hogy tojást főzzek és játsszak
Ma jött el az ideje. Rakott krumpli a mai ebéd, és amúgy is főztem bele tojást. Gondoltam kipróbálom a kék halformázó dobozt.
Ez lett az eredmény:
Itt főnek a tojások:
a doboz,
 
bele a forró tojás,
 
becsuk,

és ha kihűlt kinyitni, kész is a halacska.
Meg kell állapítanom, hogy nem biztos hogy mi vagyunk a normálisak.

2011. január 1., szombat

Boldog Új Év


Boldog Új Évet kíván mindenkinek Zsuzsi, Maci, Mici és Rikki!

Nemsokára egy éves lesz a blogom. 
Meglepetéssel várlak benneteket.
Még 14-et kell aludni addig.