Maci szerint kedves, barátságos, késő szocialista miliő veszi körül a gyermeki boldogság eme terét. Hát így is mondhatnánk. A tízemeletes paneltornyok közé szorított aprócska, kerítéssel körülvett placc, az első látásra kellemetlen, kicsi, zsúfolt és ócska benyomást kelt. De eltelik egy kis idő és a játszóvár elvarázsol mindenkit. Anyát apát gyereket, főleg a gyereket! És indul a bujócska, ami hercegkirálykisasszonyosba fordul, ami bokafogdosósdiba, és csúszdázásba. Amikor elég a vár adta pipiskedésből, irány a ruganyos fa Boci és Pipi esetleg egy kis homokozás, vagy hintázás.
Igazából nem lenne rossz hely, sok pad van anyuknak pletykálni, szemetes is akad (vagyis nem piszkos), sajnos WC nincs. A kerítés mellett magas bokrok, árnyas fák. De valahogy a be- be térő szülők, gyerekek, az ott játszók, üldögélők olyan furcsán, bizalmatlanul néznek, amikor megérkezik oda valaki. Megfáradt, ideges anyukák és csemetéik. Nem igazán tetszett. De nem én vagyok a lényeg.
2010. 10.14.
Ma éppen elmentem a játszótér mellett. Meglepve tapasztaltam, hogy eltűnt. A kerités felszedve, a játékok felszívódva, a föld elsimítva, már csak a só hiányzik róla.
Elszomorodtam, hogy felszámoltak egy jópofa téret. Ám ahogy hazafelé jöttem a hentestől észrevettem, hogy csak áttelepítették egy jobb helyre. Napos, tágas, nyílt területre, alig 500 méterre a régi helyétől. Zöld ruhás munkások ástak, betonoztak, napoztak az őszi délelött napsütésében. Kíváncsian várom, amikor megnyitják. Írok róla beszámolót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése