100

Ma lenne 100 éves a nagymamám. Folyton azt mondogattuk neki, hogy: "Ugyan már Mama, maga megéri a százat!"- és nagyokat nevettünk.

Sajnos a másik nagyim korán halt meg. Őt alig ismertem. Mamával viszont sokáig együtt is laktam. Olyan sok mindent tudnék mesélni róla is.

Így csak röviden. Édesanyám anyukája. 1911-ben született. Végigélte mindkét nagy háborút. Született három gyermeke tőlük hat unokája. Én az utolsó előtti vagyok.

Sokat mesélt arról, amikor Gyári leány volt a győri köszlinbe. Konyakos meggyet készített. Tőle tudtam már kislányként, hogyan is kerül a csokiba meggy és alkohol. Mindig mesélte, hogyan ment a barátnéjával a moziba, ahol az egyik rokona volt a jegyszedő, hogy ki volt a kalaposa, és kinél varratta a ruháit, ki varrta a kesztyűjét.

Dolgozott a győritextilnél is, ezt onnan tudom, hogy mindig hangosan ránk kiáltott, ha nem értette mit mondunk: "Hangosan kisleányom. Öreganyád süket!".

A legviccesebb a történetben, hogy az a kofa asszony, akitől zöldséget-gyümölcsöt vásárolta anyukáméknak,  apukámat alkalmazta afféle regősbendegúzként.

Amíg kislány voltam gyakran jött hozzánk. Segített anyunak vasalni, főzni. Ha nálunk aludt, az én szobámban aludtunk ketten. Olyankor folyton mesélt. Elég bolond az ember fiatalon. Gyakran nem is figyeltem rá mit mesél éppen. Szeretett beszélni. Folyton beszélt. Mesélt, énekelt. A történeteit újra és újra mesélte. Persze ma már hallgatnám naphosszat.

Idősebb lettem és próbáltam mindent megjegyezni amit mesél, amit csinál. Nem sok sikerrel. A történetek egy részére nem emlékszem, az egyetlen amit sikerült ellesnem elég jól tőle, az a rétes készítés. 

Elmondhatom, hogy nagyanyám megtanított rétest nyújtani. Nem olyan jó mint amit ő csinált, de rá emlékszem mindig ha húzom a tésztát, és azok is akik eszik a forró rétest. 

Majd mesélek a lányaimnak a dédanyjukról és megtanítom őket rétest húzni.